Vannak olyan pillanatok, amikor először találkozunk valakivel, forróság önt el minket, és gyomorszorító, kellemes bizsergés. Elvarázsol a külseje, és a beszélgetések során olyan, mintha már ezer éve ismernénk.

Mivel mindenki vágyik a szerelemre, így többen álmodoztunk már arról, hogy létezik számunkra a nagy Ő, akinél megérezzük, hogy ő az Igazi. Ha ez a valóságban is megtörténik velünk, örülhetünk annak a pillanatnak, de az csak később derül ki, hogy ez tényleg így van-e.

A kapcsolat elején hajlamosak vagyunk ehhez az érzéshez egy ideálképet fűzni, és csak nehezen veszünk tudomást a másik hibáiról. Éppen ezért nem árt, ha a szívünk mellett az eszünkre is hallgatunk egy picit, és megvizsgáljuk, hogy az általunk elképzelt kép mennyire egyezik a valósággal. Ha bizonyos idő elteltével nagyjából egyezik a képzelet és a valóság, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha pedig nem, akkor tanácsos más partnert keresni.

Ha a szerelmet a tűzhöz hasonlítjuk, akkor a kezdetek kezdetén általában lángot szítunk, majd tápláljuk, hogy fellobbanjon és égjen a szerelem tüze. A meglátni és megszeretni esetében ez a szikra már adott, és nem kell tüzet csiholni. Azonban idővel ez a láng kialudhat, vagy mindent felégető tűzzé is válhat. A természet világában is így alakulhat ki és terjed el vagy oltódik el egy tűz. De nem szabad elfelejteni: ha fellobban a kezdeti aprócska tűz, folyamatosan táplálni kell, hogy a szerelem folyamatosan égjen.